 |
SCS-103-as sebességmérő berendezés
Kedves autós Kolléga!
Itt a rettegett, új SCS-103-as sebességmérő berendezés!
Ámde!
Nem kell azért annyira megijedni attól, hogy nem lehet védekezni a túlmisztifikált kütyü ellen! Eddig csak szörnyűségeket hallhattunk a berendezésről, hogy így meg úgy tesztelték és nem lehet blokkolni és hogy jujj meg jajj és...
Ez több síkon is bukik. Először is: Magyarországi használatához eddig nem léteztek papírok.
Másik ok, hogy eddig nem is használták a készülékeket, csak a két ünnep között fognak szolgálatba állni. P OWERTUNING -nak nyílt lehetősége először tesztelni ezeket a berendezéseket. Csak és kizárólag jó hírekkel szolgálhatunk. Két autóval teszteltük az SCS-103 tudását. Az egyik BLINDER-rel , másik pedig egy KIYO-val szerelt BMW. Mindkét gépjármű jól szerepelt a teszten. 50-60 méteren kívül nem lehetett befogni egyik autónkat sem , pedig ugye, elvileg 250 és 2000 méter között blokkolják a mérést. Tehát jobban teljesítettek, mint amit a gyártók állítanak azokról.
A két tesztautó: Az ezüst színű BMW-n elöl-hátul 4-4 BLINDER , míg a kék színű testvérén ugyanebben az elrendezésben 4-4 KIYO transzponder teszi a dolgát.
 
Tehát nem kell nagyon megijedni a szerkezettől, nem veszik át az uralmat a sci-fi-kből ismert halálhozó robotok SCS-103 álruhába bújtatva.
Éjjellátó berendezéssel is fel vannak szerelve a masinák, de ilyennel már korábban is találkozhattunk.
Gyakorlatilag semmi extra nem található bennük , inkább egy testbe helyezték az eddigi traffipaxok összes képességét.
Egyedüli újítás a GPS és a GPRS alkalmazása. Az előbbi a bizonyítási eljárás során kap szerepet, hiszen a pontos helyet már koordinátákkal párosítja a készülék , az utóbbi pedig lehetővé teszi az adatok azonnali továbbítását a központi adatbázisnak , hogy ne lehessen módosítani, esetleg eltüntetni adatokat a rendszerből. Sőt, a rend őre már bele sem tud nézni a készülék adatbázisába.
Lássuk hogy is néz ki a berendezés!
Sokan, sokfélét írtak már eddig is az SCS-103 -as "szuperlézerről" , azonban fontos tisztáznunk, hogy itt valójában egy SCS-102-esre épülő technológiáról van szó. Röviden összefoglalva, semmilyen aggodalomra nincs ok, amennyiben a felszerelt lézerblokkoló az SCS-102-est is tudta blokkolni, úgy az SCS-103-ast is tudja blokkolni . A legtöbb lézerblokkoló már tudja blokkolni az SCS-102-est (ez első ilyen blokkoló a BLINDER volt, a KIYO pedig 2008 végén esett át egy szoftverfrissítésen és azóta tudja blokkolni az SCS-102 -est, és így természetesen az SCS-103 -ast is. A Laser Interceptor, Antilaser vagy LT400 szintén tudja ezeket az SCS-103 -ast blokkolni, amennyiben az SCS-102-őt is tudták már blokkolni). Mint, ahogy minden lézerblokkoló termékleírásánál szerepel, hogy a lézerblokkolók 150-2000m között tudnak hatásosan blokkolni, ez a valóságban is így történik . A BLINDER esetében kb. 0-80 m között jelenik meg leggyakrabban az a sebesség adat (gépjármű, időjárás, mérési stílus, stb függvényében), KIYO esetében pedig 0-120m között volt mérhető az autó az SCS-103 ellen.
Néhány szó az SCS-103-ról:
Az SCS-103 -as az NJL Kft. legújabb terméke , amelyből 50db -ot értékesítettek a közelmúltban. Az SCS-103 -as, a többi lézeres mérőeszközzel szemben, jóval érzékenyebben működik. Ez azt jelenti, hogy be kell állítani előzetesen, hogy 40, 50, 60, 70, 80, 90 vagy 100 méteren történjen majd a mérés (természetesen a lézer úgyan úgy akár 2000 méterre "lát el" , azonban a rögzítés, tehát maga a fénykép majd csak például 98 méteren fog készülni (pontmérés), amennyiben 100 méterre volt beállítva (+/- 5 méter a mérési küszöb).
Az SCS-103 -as természetesen folyamatosan méri a sebességet , tehát akár már 2000 méteren is látszódik, hogy mennyivel mentünk, azonban ez nincs rögzítve (ellentétben más lézeres mérőeszközökkel, mint például a Fáma III , ahol folyamatosan rögzítve van, hogy mennyivel megyünk, tehát a legmagasabb sebességi adatunkhoz van társítva a rendszámunk (hiszen folyamatos lekövetés történik), hiába fékezünk, attól ugyanúgy látszik a mérés pillanatától, hogy mennyivel mentünk.
Az SCS-103 -as esetében majd csak például 95-105 méter között készül egy fénykép (ami egyébként a GPS és GPRS technológiának köszönhetően on-line kerül be a központba) és amennyiben a sofőr egy 100 méterre állított SCS-103 -as mérés esetén meghaladta a megengedett sebességet, akkor kapja majd a gépjármű tulajdonosa a rá kiszabott büntetést. Értelemszerűen azonban egy 100 méteres rögzítésre állított SCS-103 -a mérőeszköz lézer sugara is bőven 100 métert meghaladó távolságba jut el (ugyebár akár 2000 m-ig is), így a blokkoló, vagy a detektor már onnan képes lesz ezt jelezni, vagy blokkolni, amennyiben a gépjárművünk az eszköz hatósugarába kerül.
Tehát továbbra is kérnénk minden blokkoló tulajdonost, hogy a véletlenszerű sebességtúlépés esetén amennyiben a blokkolója jelez, akkor mielőbb lassítson és kellő körültekintéssel autózzon tovább.
By Powertuning...
|